Volt min gondolkodni. Legkisebbünk 2:45-kor úgy döntött, hogy akkor köszöni szépen, ő kialudta magát. Mikor a kisebbik középső is felébredt, akkor egy lemondó sóhajjal kikászálódtam az ágyból. Na jó, azért nem ment rögtön… Nagyjából negyedórán keresztül győzködtem a dedet, hogy még aludni kell, nagyon korán van. Mivel nem hitte el nekem, nem volt mit tenni, ki kellett mászni az ágyból. Egy rizstej, egy tápszer, két kávé rendel. Meg persze a tévé. A viszonylagos csendért midnent. Boldog örömtáncot lejtett a gyermek az ágyunkban, mi pedig félkómásan kortyolva a kávénkat, zombiként néztük, hogy egy nő mit összeszenved, hogy 3 lakás közül melyiket válassza (persze Maui szigete volt a helyszín).

Kicsit irigyeltem. Két évszak nyár és tél, nyáron 29 fok, télen 26, egész évben kis laza passzát szél hozzá. Kb ennyi infó maradt a műsorból. Meg az, hogy az erősen 40-es nő nagyon boldog, hogy a barátai közelében és ilyen környezetben élhet. Megértem.

És akkor eszembe jutott, az a 30-as pár, akik vasárnap délelőtt futottak el előttünk, majd a futást befejezve/levzetve a sportjásztótéren még edzettek. Na rájuk is irigykedtem. Tulajdonképpen mindegy is, hogy van-e gyerekük és kire tudják bízni, vagy (még) nincs gyerekük és ők ketten alkotnak egy családot. A lényeg: kettesben voltak. Na ez hiányzik. Az, hogy a férjemmel kettesben legyünk. Vannak lopott félóráink (gyerekek nélkül eljutuk a boltba), vagy megszökünk a Duna-parta egy “sétakávéra”. De az, hogy kettesben legyünk – mondjuk egy hétvégét – az elmondhatatlanul hiányzik. Ez a projekt több sebből vérzik (nincs mozgósítható nagyszülő, M autista, tej- és szója allergiás, B egy kis örökmozgó – ki tudna utána rohangálni ?).

Tehát marad a Duna-part és a sétakávé, vagy a futás a szigeten. Ami igazából addig közös program, amíg kiérünk a szigetre, Férj elkezd futni, én meg tisztes távolból követem. Mire a szívem-lelkem-tüdőm kilehelve letudom a szigetkört, addigra ő már ki is pihente magát.  Akkor együtt haza. Tehát ez igazából olyan se veled, de nélküled program…

Ittunk két kávét, majd elkezdődött Férj számára a nap és elindult dolgozni. Én pedig itthon maradtam két alvó kamasszal és két (nem alvó) bölcsissel. Kávézás közben kicsit elmerengtem az életünkön. (Megtehettem, a kicsik a Verdákat nézték hajnali 5-kor 😀 ). Szeretem a hajnalt nyáron, még tiszta és hűvös a levegő. Ha ehhez egy kávé és csend társul, az maga a mennyország 🙂 . Tehát minden adott volt, hogy egy kicsit elmerengjek az életünkön. És ismét rájöttem, hogy milyen szerencsés vagyok. Hogy mekkora boldogság, amikor a kicsik szívből nevetnek és hozzádbújnak. Hogy őszinte és tiszta szeretetet kapsz. Na jó, nyilván ha ez a történet hétvégén reggel fél 7 körül zajlik, akkor jobban esett volna, de így sem kopott a fénye 🙂 .

Tartalmas szép napot kívánok Mindenkinek! 🙂