Már sokadszorra találtam ki, hogy na aztán akkor idén az adventi időszakot KIÉLVEZZÜK, finomakat sütünk, összebújunk, hála a UPC-nek, még digitális kandallónk is van… 😀 , fűszeres csokikat eszünk-iszunk, és szépen, nyugodtan megbeszéljük a karácsonyi tennivalókat.

Ühüm…

Nagyjából másfél hete megtudtam, hogy Peti továbbtanulásához kell a Szakértői bizottság javaslata, hogy integráltan oktatható legyen (jelenleg nem az, a sulit kijelölték neki). Én meg olyan kedvesen naiv (vagy csökkent értelmű) vagyok, hogy azt gondoltam (!) , hogy a Szakértőinek csak villog valami pirossal a leendő továbbtanuló, tanköteles korú SNI-s kölkök neve és dobnak egy e-mailt a szülőnek, hogy Te figyelj má’ ide, be kéne jönni a gyerekkel! (Ha van ilyen, és elkerülte a figyelmem, akkor ezer bocs…)  Közben Mili kapcsán, SNI-s szülői, óvodaválasztásról. Férjet finoman felvilágosítottam, hogy ezt baromira nem fogja egyedül rám passzolni, közös a gyerek 🙂 . Ott megtudtam, hogy a jelenlegi törvények értelmében 5 éves korig maradhat SNI-s gyerek a bölcsiben. Óóóó, mennyire boldog és megkönnyebbült lettem, hogy Mili plusz 1 évet maradhat. Már elképzeltem, hogy együtt mennek a kerület legszuperebb integráló ovijába. Boldogan újságoltam el a nagy hírt másnap a bölcsiben, hogy Milit még egy évre hagynánk. Nem javasolják, szerintük jobb helye lenne Milinek egy spec. oviban. Persze még futok egy kört, a körzeti ovi legendásan toleráns (nem csak papíron). Mivel most kezdte az utánzást, jobban örülnék, ha ép gyerekek vennék körül, de nyilván az lesz a döntő, hogy Milán szempontjából melyik a jobb megoldás. Szóval akkor Peti. Kedvesen fogadnak a Szakértőibe és közlik, hogy bocsi, de erre az évre fullon vannak. Megértik és sajnálják, hogy nem jutott el hozzám hamarabb az infó. De a felvételiig van még idő… Fogy az idő, esz az ideg… Közben Férj lerobban, de dolgozni menni akar. Mi vaaan??? Két napja hányingere van, szétrobban a feje, a hideg is rázza. Okés, akkor orvos. Majd elmegy. Nem, most mész el! Sőőőt úgyis be akarom oltatni magam az influenza ellen, megyek én is. Nem tetszik neki, tudja, hogy azért megyek, hogy nehogy lelépjen, mert sokan vannak vagy igazolást kérjen két napra és ennyi (ehhez képest MAGÁTÓL kér egy vizsgálatra beutalót 🙂 ) …Óóóó, maga is elkapta? Egy hétig diéta és ha ez meg ez lesz, akkor antibiotikum. Amikor szóba kerül, hogy én oltatni szeretnék, közlik, hogy lehet hogy bennem is bújkál, úgyhogy minimum egy hetet várunk, ha addig semmi, akkor jöhet a szuri. Én még vigyorogva mondom, hogy ÉN NEM SZOKTAM ilyeneket elkapni. Szombaton munkanap. Hideg sincs, jó hangulat, kedves emberek 🙂 . Vasárnap meglepi Mikulás, majd délután kevésbé örömteli meglepi. Előbb Peti dobja ki a rókát, majd néhány óra múlva én. Na ez még hiányzott… A másnapról csak halovány emlékképeim vannak. Nem is emlékszem arra, hogy mikor voltam ennyire nyomorult. Szétrobban a fejem, fáj a lábam, lázas vagyok… Férj hősiesen gondozza a csemetéket. Hogy ne legyen egyszerű, a kicsinek szombat óta megy a hasa, itthon marad. Peti is hős, szerencsére ő már jobban van, amíg Férj elintézi a továbbtanuláshoz a jelentkezési papír leadását, hősiesen vigyáz Balira. Velem meg csak eggyel többen vannak otthon…  Semmi hasznom, de még ahhoz is lepkefing erőm van, hogy ezen agyaljak.  Estére láz már csökken, de Férjjel megbeszéljük, hogy még egy napot itthon marad és segít nekem.

(Basszus, hogy lehetek olyan hülye, hogy akkor vagyok beteg, amikor mindenki más? 😀  Akár úgy is lehetett volna, hogy mindenki  ott van a kis saját csoportjában, osztályában és Férjnek “csak” én vagyok a feladat. De neeeem. Nekem még ezt is meg kell cifrázni… 😀 )