Szeptember. Január elseje után a második évkezdés. Jó-jó, persze tanévkezdés meg minden, de valahogy olyan újév-szerű hangulata van számomra. Ilyenkor augusztus végén csak leülök – mármint ha van egy kis szabadidőm (és most van, mert a kicsik fél 4-kor felébredtek, most alszanak, a nagyok meg még alszanak 🙂 ) és tervezgetem az év előttünk álló részét.

Két kávé között egy kis számvetés az év eddig eltelt időszakából. Történtek (nagyon) jó dolgok és olyanok is, amik hidegzuhanyként értek. Itt elsősorban az egészséggel kapcsolatos dolgokra gondolok. Én nótorius jelkeresőként próbálom értékelni a történteket. És mindig ugyanoda kerülök vissza. Prevenció.

Nem is lepődött meg igazán a család, amikor “finoman elővezettem”, hogy akkor mostantól egészségtudatosabban fogunk élni. Gasztrós vizsgálatok folyamatban, eredményeket várjuk. Végül is zöldséget-gyümölcsöt rendszeresen fogyasztunk (mármint családunk nem autista tagjai, ők most fogják megszeretni 😀 ),  átállunk a fehérhúsra és a halra (Férjnek nem muszáj 😉 ), cukorfogyasztásunk minimális, és egyelőre marad, mert Mili érzékeny a cukorhelyettesítőkre. Ezt szépen kitapasztaljuk, hogy melyik lesz a barátunk. És most jön a – számomra – nehezebb rész. A sport.

A középiskola óta nem sportoltam rendszeresen (basszus, az már húsz! éve volt). De most valahogy hiányzik, hogy tegyek is valamit magamért. Főleg, hogy látom a jó példát előttem, Férj nemrég elkezdett futni. A lányom üzent a gépemen, hogy neki én vagyok az egyetlen példakép. De ahhoz, hogy példakép legyek, példaadóként kell élnem. Ehhez pedig fel kell nőnöm. Oké, látja, hogy itthonról dolgozom, van tiszta ruha, van mit enni (néha még főtt étel is 😀 ), és életben tudok tartani négy gyereket. De ez nem példaadás. Ez “csak” van. Ehhez nem teszek hozzá semmi pluszt. Valami olyat is kell tennem, ami kimozdít a komfortzónámból. Az egészséges életmódhoz való vonzalmamat eredetileg kényszer szülte. Allergiák, és a tágabb családban megjelent a daganat, gyógyulás folyamatban 🙂 .

De a mozgás… Jáááááj… Először és utoljára az esküvőm előtti 3 hónapban volt, hogy hetente 2-3 alkalommal edzettem. Akkor könnyű volt, a szüleim egy olyan társasházban laktak, ahol volt edzőterem. Azt mondják, hogy először nehéz, de megszokod és hiányozni kezd a mozgás. Háááát… Én a harmadik hónap után is úgy szálltam le a masinákról, hogy fúúúdejóvéééégevan és irány a szauna. Tehát nem történt meg az elköteleződés a sport és köztem. Oké, azóta eltelt 5 év. Oké, azóta született két gyerekem, és – talán – nem dráma a 40-hez közeledvén, hogy már alapból az L-es méretet választom.

De valami hiányzik. És látom, hogy Férj milyen pozitív személyiségfejlődésen megy át. Na ezt akarom én is! Megtalálni azt, ami engem épít. Valahogy nem az ugrabugra, meg az edzőterem. A futás még érdekelne, főleg, hogy azt akár Férjjel együtt is lehetne csinálni, de a porckopás miatt kihagyom. Inkább a jóga vagy az úszás.

Elsősorban az egészségemért teszem, az hogy csinosodom is mellette, az bónusz lesz.

Visszaszámlálás indul… 🙂