Rohan az idő…  Az UH szerinti méret alapján ma 22 hetes és 4 napos a Legkisebb Szerelmem.

Valamiért a fejembe raktam (miután elsőszülöttem a 41. héten óhajtott kijönni), hogy egy gyereknek a 38-39. héten kell megszületnie (akkor már úgyis “kész” van, a türelem pedig nem erősségem). Ezen logikát követve Balázs nagyjából 16 hét múlva érkezik… Úristen…

Felkészültem. Persze, Milán 56-62-es kisruhái már előkészítve, mosásra várva (igen tudom, a macska fel van mászva a fára…). Oszt’ ennyi… Hol fog aludni Milán (Balázs értelemszerűen megy Milán kiságyába)? Hol fog elférni Milu? Két szobás lakás…  Az orvosom felkészített, hogy még nem tudja, hogy fog alakulni a nyara, de a kiírt időpont előtt kb. 3 héttel már képben lesz. Amikor Milu született Férj és Mama volt velem végig a szülőszobán, akkor eszembe sem jutott, hogy én még egyszer ilyesmire vetemedem. De már most jár az agy, hogy akkor mégis mi lesz? Lottóötös hiányában nem valószínű, hogy 16 héten belül ismét autótulajdonosok leszünk, így marad a taxi, majd bevágjuk magunkat (apa, anya, 3 gyerek) és uzsgyi a kh.  Mama új munkája olyan, hogy számomra az a legcélravezetőbb, hogy nem is számítok rá, és mindent nagyszülői segítség nélkül oldok meg…

Tehát felkészültem? Nem biztos… Az eddigi tapasztalataim alapján a számomra legfőbb motiváció a HATÁRIDŐ…  Úgyhogy gyerekszoba prodzsekt indul… 🙂 Nagy fekete kukazsákokat szereztem be, és mikor leszármazottaim az oskolában szívják a tudást magukba, akkor nekiállok és az ÖSSZES (?) kacatot kidobom.  (Múlt héten volt lomtalanítás és azokat a dolgokat, amikhez már vagy 2 éve hozzá sem nyúltam kihajítottam. Nem is volt nehéz.). Természetesen náluk is azt tervezem, hogy a törött- nem használt játékoktól szabadulunk meg, amit észre sem vesznek, de ha együtt szelektálnánk, akkor még tuti jó lenne valamire… Úgyhogy “helycsinálási hadművelet” hamarosan indul :).

Most hogy “már és még” élvezem a várandósságot, eszembe jutott, hogy Balázsnak nem is vettem pocakos naplót, a leleteket természetesen meg fogom őrizni (mint mindegyiknél), de Milánnál lelkesen írogattam. Ennek kapcsán ötlött eszembe, hogy valamiféle digitális napló formában kellene dokumentálni a hátralevő heteket. Hogy ennek a kis kölöknek is legyen valami “írásos dokumentuma” a pocakban töltött idejéről (ezt majd néha idecsempészem). Balázs szerencsére jól van, egyre többet ficereg a pocakban. Mivel a gyerekek lekötnek, sokszor csak esténként tudok vele “beszélgetni”, amikor már minden(ki) elcsendesedik körülöttem. De ő ezt biztos tudja/érzi, hogy nagyon várom/várjuk Őt…

Izgalmas hetek voltak. Eszter beteg lett, majd Milán és Apa is. Peti megúszta, de most, hogy mindenki már okés, na most következtem én… Ez azzal jár, hogy holnap az autizmus világnapján (mióta tudomásunk van a diagnózisról) először nem fogok elmenni megnézni a kivilágított Parlamentet. Össze kell szednem magam szombatra, az auti sétára. Ott családilag képviseljük Petit, aki állítólag szintén velünk jön. Vagy nem…

Erről majd újabb bejegyzés…